SZALON ETIKETT

A sminktetoválás 2,5-3 órás kezelés, ami alatt megtörténik a konzultáció, ha nem voltál előtte külön  konzultáción, az előkészítése a bőrnek, tervezés, tetoválás. A sminktetoválást, csak akkor kezdem el, ha a formát, amit előzetesen egyeztettünk engedélyezed, semmi olyat nem tetoválok magamtól, amit nem szeretnél, illetve nem tetoválom meg azt, a formát, amit én nem látok jónak. Ezek után elkészítem a formát. Azért pénzt nem adok vissza, ha meggondolod magad, hogy mégsem  tetszik a forma.

Minden tetoválás 2 alkalomból áll.

A tetoválásokról fényképeket készítek, erre felhívom a figyelmed és engedélyedet kérem a vendégnyilatkozat kitöltésében, hogy felhasználhatom e?.

A bejelentkezés előre egyeztetett időpontban történni, amit telefonon, e-mailben, üzenetben tehetsz meg.

Az időpontodra kérlek pontosan ékezze meg, mert utánad is jön másik vendég és időben el tudjam készíteni a tetoválást, mert nem a másik vendégtől, hanem magadtól veszed el azt az időt, amit késel.

Maximum 10 perces késést tudok tolerálni.

Ha nem tudsz eljönni az időpontodra kérlek jelezd nekem mihamarabb, hogy a kiesett munkaidőmet tudjam pótolni. Megbeszélünk egy másik időpontot.

Ha arra az időpontra sem jössz el, a következő bejelentkezésedkor 50%-os előlegbefizetés esetén tudok biztosítani másik időpontot. Ha arra sem érkezel meg, az 50%-os foglaló nem jár vissza és több időpontot sem tudok adni.

Három sminktetoválás egy ülésben való elkészítésekor 50%-os előleget kérek el, ami levonásra kerül a tetoválás végösszegéből,

Az előlegfizetést intézheted személyesen vagy utalással. Akkor lesz biztos az időpontod, ha megérkezett az előlegbefizetés vagy személyesen befizetted, addig ideiglenesen írom be az időpontod a naptárba. Az előleg befizetésnek, legkésőbb az időpontod foglalásától 48 órán meg kell történnie, ha nem történik meg, akkor az időpontodat sajnos kénytelen leszek törölni és más vendéget beírni a helyére.

Ha az időpontra nem tudsz eljönni, kérlek időben mondd le, megbeszélünk egy másik időpontot, de az 50%-os előlegbefizetést nem adom vissza, átvisszük a módosított időpontra.

Ha arra az időpontra sem érkezel meg, akkor az 50%-os előlegbefizetést, már nem kapod vissza, hiszen már 2 alkalmat mondtál le nálam, amire én készülte.

Erre azért van szükség, mert egy egész napos műszakot húzok ki arra, hogy elkészítsem a számodra a megfelelő sminktetoválásokat, ha nem jössz el az időpontra, akkor az egész napos időkiesésembe kerül nem beszélve arról, hogy más olyan vendégtől veszed el az időpontot, aki szívesen eljönne és heteket várt az időpontjára.

Egyszerre csak 1 vendéget tudok fogadni.

  KÖSZÖNÖM!

 MOLNÁR- LÉVAI KRISZTINA